Kerítés, kapu rács

      Ki ne látott volna még olyan vaskerítést, mely függőlegesen elhelyezett keskeny acél sávokból állt. A sávokon sűrű egymásutánban sorjáztak, valami meghatározhatatlan alakú lyukak. Némelyiken a sáv még meg is volt hajlítva, hogy merevebb és „elegánsabb” legyen. Sokakban felmerült a kérdés, vajon mihez tervezték, gyárthatták ezeket a csíkokat, merthogy nem kerítéshez az biztos.

     Azoknak, akik még mindig nem tudják, elárulom, nem a sáv volt a termék, hanem belőle kieső darab. A sáv a hulladék volt, melyet a szocialista háziipar (fusizás) leleménye kerítésé léptetett elő. 

    Rideg téli estéken a kellemesen duruzsoló kályha mellett tisztességben megőszült nagypapák mesélik unokáiknak, hogy egyszer volt,…..szóval volt olyan vállat, ahol az év végi leltározásnál derült ki, hogy a szorgalmas dolgozók, bizonyos alkatrészből több éves készletet halmoztak fel, pedig nem is kérte tőlük senki. Ennek nagyon prózai oka volt. A termék gyártásakor visszamaradó sáv, nagyon kellet valakinek, akinek egyszerűen nem lehetett, de nem is akartak ellent mondani.

      Ma már nem készülnek a szociálisa gazdaság-e remekbe szabott kerítései, talán már azok a présgépek sincsenek meg, melyek az alapanyagot ontották hozzá.

 Úgy gondolom nem is baj. 

     A ma készített kerítéseknek általában stílusa van. A kerítés stílusának megválasztásakor figyelembe kell venni a kert, és a benne lévő épület stílusát. Egy csupa üveg csupa króm épülethez nem illik a deszkakerítés, ahogy a nádtetőhöz a díszes kovácsoltvas kerítés sem. A fakerítésnek is van stílusa, itt sem keveredhetnek össze vissza az anyagok, vonalak. A fából készült kerítésnek lehet kő a lábazata, de csakis alacsony, és nem szabad robosztus betonoszlopok közé nyomni. Merevíthetjük fémmel, de az ne látsszon. Hosszan sorolhatnám azokat a szempontokat amit figyelembe kell venni a kerítés és a hozzátartozó kapu készítésekor.

Kerítések, kapuk fából.

     A fa az egyik legelső anyag, ami az ember keze ügyébe került. Természetes volt, hogy hasznára igyekezett fordítani. Körbekerítette territóriumát, elrekesztette állatait. Ez a szokás a mai napig fennmaradt. Változás annyi, hogy ma már csupán kertünk díszítéseként is használjuk.

 

     - Vállaljuk kerítések, kapuk, rácsok készítését, fából, vasból, rozsdamentes acélból, kívánsága szerint.

 

     - A felületeket minden esetben alapozzuk, kérésére-színre mázoljuk.

 

     - Vállaljuk bármilyen nyílásirányú elektromos kapuk készítését, meglévő kapuk motorizálását, javítását.

 

Kattintson ide, és bővebben olvashat a fából készült kerítésekről, kapukról! 

 

Vaskapuk, vas kerítések korlátok, acélrácsok.

     A fém, a legtartósabb anyag, amiből kaput kerítést, rácsot készíthet ez ember. Az acél, köznapi nevén vas már évszázadok óta közkedvelt anyaga az értékes kapuknak kerítéseknek. Valamikor kizárólag kézzel kovácsolták, ezek közül sokat a mai napig megcsodálhatunk. A vasrácsok régóta áthatolhatatlan védelmet nyújtanak az ártó szándékú behatolókkal szemben az otthonainkon. Az acél sokáig megtartja alakját, méretéhez, képest könnyű és erős.

      - Vállaljuk kerítések, kapuk, rácsok készítését, vasból, vagy rozsdamentes acélból, kívánsága szerint.

 

     - A felületeket minden esetben alapozzuk, kérésére-színre mázoljuk.

 

     - Vállaljuk bármilyen nyílásirányú elektromos kapuk készítését, meglévő kapuk motorizálását, javítását.

 

  Kattintson ide, és bővebben olvashat az acélból készült kerítésekről, kapukról rácsokról!

Blogger
Facebook
Google+
Youtube
Twitter
Tweet
Pinterest