Hotel, Szálloda, Fogadó

Vendéglátó helyek szívesen használják termékeinket, és kérnek fel bennümket javításokra karbantartásra, építésre.

Hotelek-fogadok / Eurostars Budapest Center Hotel****

   Az Eurostars Budapest Center az Úttörő Áruház helyére épített elegáns belvárosi szálloda.

     Az építését nagyon komoly előkészítés után kezdték meg. Mintaszobát készítettek, ahol nem csak terveken, volt látható, hanem gyakorlatban ki lehetett próbálni a szobák felépítését, a kapcsolódási pontok helyzetét, elkészítését. Nagy szállodák építésénél ez gyakorlat, legfeljebb nem mindíg alkalmazzák, pedig sok pénzt meglehet spórolni vele. A szobák kádasak, ezért kádparavánt kértek. A fürdőszoba mészkővel borított, ezzel harmonizálva a kád teteje is.

      A kádparaván végül mégsem a mintaszobába beépített darab szerinti minőségben készült, egy másik koncepciót választottak ki az építetők, három bemutatott lehetőség közül. 197 kádparavánt kellett rövid idő alatt beszerelni. A szobák mérete mint általában sehol itt sem volt azonos. A tűrésen belül öt méretkategóriába lehetett besorolni a szobákat. Így nem kellett csak ötféle kádparavánt gyártani. A beszerelést nem mi végeztük, de a munkát segítettük azzal, hogy készítettünk egy furatjelölő sablont aminek köszönhetően nem kellett illesztgetni az üvegeket, a rögzítő lyukak kifúrásához. Így gyorsan, és pontosabban tudtak dolgozni a beépítők.

Az építés óta sok vendég megfordult a hotelban, akik örömmel emlékeznek a kellemes környezetre. Büszkeség tölt el, ha arra gondolok, hogy munkánkkal mi is hozzájárultunk ehhez.

Kattintson ide, és a szálloda hivatalos honlapját láthatja!